Nincs választás, túl sok választás

Akinek van egy szorgos, de csendes elméje, tele piszkos gondolatokkal, azt hinné, minden csak a kapcsolatokról szól. Én jelenleg ezek az emberek közé vallom magamat, és kijelenthetem, hogy nem. Pfhú, hol is kezdjem bemutatni ezt a nagyon beteg elmét... Na jó. Mutassuk inkább  be a karaktereket. 

Bemutatom Giovannit. (Nem merem elmondani az igazi nevét). Gyermekkorból ismert, hosszú, hosszú barátság, ismerjük egymást. Magas, szőke, kék szemű, kedves, kicsit buta (mármint inkább tanulatlan). Ha kérem, akárkinek elvágja a torkát. - Egyszóval szeretem. Barátként. Legalábbis eddig azt hittem.

Bemutatom Marco-t. Iskolai "kiszemelt" - úgy utálom ezt a kifejezést, olyan ribizlis... De ez van, sose, vagy nagyon ritkán beszélünk. Intelligens, jó humorú, alacsony, barna haj,  barna szem. Hat éves... szerelem? Ha pár hónapja kérded, biztos azt mondom. De most... Mintha semlegessé vált a véleményem róla. Ne értsd félre, nem történt semmi, semmi se változott. Egyszerűen elmúlt. Vagy mi. De nem azt jelenti, hogy ha lehetne, nem mennék bele.

Ééés itt kezdődik a bonyodalom.  Amint megneszelték a barátnőim ezeket az igen vonzó lehetőségeket a teljesen jószívű "szekálásra" (amit nagyon élvezek), elkezdtek kérdezgetni. És feltették a kérdést:

Neked bejön ő?

És kezdtem elbizonytalanodni. Rájöttem valamire. Valamire, amiről nem tudom eldönteni, mit is kezdjek vele.

Nekem nem kellenek. Én játszok velük. Csúnyán. Gonoszan. És nem tudnak ellene mit tenni.

Persze. Most mindenki mondhatja, "Nikita, annyira nem vagy jó csaj, ebből hatalmas pofára esés lesz!"
És teljesen igazatok lesz. Nem, nem vagyok influencer, meg ilyen cuccok. És egyszer erre mindenki rájön. 

...És?

Fájni fog. Sőt, lehet mire eddig eljutunk, találok egy igazi igazit. És megváltozik minden. De addig is, ide írni fogok. És ha más nem is, de az innen-onnan elkalandozott bitek olvashatják majd.